Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Tour de Felvidék, avagy Honismereti Kerékpártúra

Tour de Felvidék, avagy Honismereti Kerékpártúra szaszifanni 2024. 07. 30., k - 14:12 A Honismereti Kerékpártúra (HKT) félszáz éves története idén is folytatódik. A rendezvény minden évben új utakon növeli meg a kerékpárforgalmat – ezúttal Losonc környékén, július 28-a és augusztus 3-a közt. A nagy múltú esemény jelenéről és jövőjéről Hodossy Katalint, az ötvenedik HKT főszervezőjét, valamint Urbančok Larisát, a Honismereti Kerékpártúra Polgári Társulás elnökét kérdeztük. Ismerjük meg a szervezőket! Larisa, azaz Lara egy valódi HKT-dinasztia tagja: az első túrát, amelybe 1984-ben kapcsolódott be, az édesapja szervezte. Azóta visszatérő résztvevő, tavaly pedig már a főszervezői feladatokat is ő látta el. Az évet a rendezvény végétől a következő túra elejéig számolja. „Az egyik maradandó HKT-s élményem tizenegy éves koromból való. Édesapám kicsit erősebbre húzta az első fékemet, mert szerinte nem fogott eléggé. Az egyik dombról lefelé gurulva elém ugrott egy kutya. Lefékeztem. Olyat b...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Merre veheti az irányt a forint?

vasarnap.hu

10perc.hu