Először a haját vágtam le, és néztem, ahogy a napfénytől lángoló tincsek lassan kifolynak az ujjaim közül. Ezt az ollót még a nagyapám használta a fodrászüzletében, és anyám úgy őrizgette, mint a szeme fényét, egyetlen örökségét az apjától. Nagypapa nagy kártyás volt, végül az üzletét is elvesztette egy soha vissza nem adott kölcsön miatt, amit azért vett fel a banktól, hogy visszafizesse a kártyaadósságait. Anyám, ahányszor ez az olló a kezébe kerül, mindannyiszor dühösen, csapkodva emlegeti fel, milyen jól élhetnénk, ha ez a kis üzlet még mindig meglenne. Ilyenkor mindig máshova száműzi dühében a szerencsétlen ollót, mintha az bármiről is tehetne. Alig emlékszem a nagypapa arcára, de ezt az ollót szeretem, mert olyan különleges formája van a nyelének, és bele van gravírozva a nagypapa neve is. Néztem a földön kunkorodó tincseket, amelyek pont olyan szőkék, mint az én hajam. Ezért kellett, hogy levágjam. Aztán belenéztem az arcba, amelyen az áll egy pici gödröcskét viselt, pont úgy...