„Mégiscsak jobb ez, mint kétszer leszállni a buszról”
Kedden, az első Szabadkára induló járaton Szegedről főként politikusok ültek, a 8 óra 58 perckor indulón viszont már harminc olyan ember, aki vagy kíváncsiságból szinte rögtön ki szerette volna próbálni a járatot, vagy élt a lehetőséggel és rögtön szervezett is programot magának Szabadkára. Ilyen volt Somlósi-Kovács Adrián is, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának meghívott előadója, […]
- Hirdetés -