Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Konteó volt, de már nem az: laborszökevény lehet a koronavírus, ami végig söpört a világon!

„Lehetséges, hogy az egyik laborunkból szabadult ki a kórokozó, amely a világjárványt okozta. Még folyik a nyomozás, de nem szabad semmit sem kizárni” – közölte a CDC volt igazgatójával készített interjút a BBC, amit az Index szemlézett. A lap szerint ez az első olyan alkalom, hogy egy állami tisztviselő nem tagadta a koronavírus laborból származó elméletét. George Gao professzor korábban kulcsszerepet játszott a pandémia eredetének felkutatásában, 2022 júliusában viszont le kellett mondania a posztjáról. A tudós az interjúban felidézte, amikor részt vett a Vuhani Virológiai Intézet átvilágításában. Mint mondta, a világjárvány kitörése előtt évekig kutatták a laborban a különböző koronavírustörzseket. Megjegyezte, hogy a hatósági vizsgálat eredményét nem látta, de úgy tudja, hogy nem találtak szabálytalanságot, és a kormány valóban alapos munkát végzett. Hozzátette, hogy ugyanakkor szükség lett volna a többszöri és alaposabb ellenőrzésre is. A kínai kormány továbbra is cáfolja, hogy...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája