Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Magyarok a Világ járműgyártásában kiállítás Budapesten, a Hungexpon

Az Autós Nagykoalíciónak köszönhetően az ország minden részéből több mint ezer diák kapott meghívást és ingyenes belépőt a rendezvényre, hogy a nyitónapon megismerjék azokat, akik előtt a kiállítás tiszteleg. Az egyesület nem titkolt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését, bemutassa nekik és megszerettesse velük a mobilitás és autóipar szakma szépségét. A történet ezúttal is a kocsi kocsival kezdődött. Mária Terézia korában a Komárom-Esztergom vármegyei mesterek a szekérből könnyen forduló kocsit alkottak, s beírták nevüket a történelembe. Mária Terézia hálából és elismerése jeléül úgy döntött, hogy a Bécs-Budapest postakocsi járat Kocson is álljon meg. Knezsik István az ANK elnöke és Simon László Kocs polgármestere. Fotók: Boros Jenő Ez eredeti kocsiból már korábban készült egy replika. A keszhelyi Helikon Múzeum szakemberei az ANK hathatós támogatásával elkészítették a második példányt is, amely a kiállításon most három napon keresztül megtekinthető. Knezsik István az Autós...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

30 éve működik az EXIM

vasarnap.hu

10perc.hu