Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Újabb intézkedési csomagot fogadott el a horvát kormány a megélhetési költségek enyhítésére

A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére kidolgozott negyedik átfogó intézkedési csomagját, amellyel befagyasztja az energiahordozók, illetve korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint egyszeri támogatásokat nyújt a veszélyeztetett csoportok számára - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT). Andrej Plenkovic miniszterelnök a kormányülésen elmondta: a csomag három alapvető célt határoz meg, amelyek legnagyobb része az energiaárak emelkedésének mérséklésére vonatkozik. Erre 1,181 milliárd eurót biztosítanak, az infláció elleni védekezésre 169 millió eurót, szociális juttatásokra és támogatásokra pedig 347 millió eurót irányoztak elő. A kormány a következő hat hónapra befagyasztja az elektromos áram, a következő egy évre pedig a gáz árát - mondta a kormányfő. Hangsúlyozta: az intézkedéssel gyakorlatilag megakadályozzák, hogy április 1-jétől a háztartások számára az áram ára 100 százalékkal, a gázé pedig 70 ...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu