„azért vagyunk a világon, hogy valahol legyünk” – állapítja meg Horváth Benji író, költő, szerkesztő, slammer Emlékmű a jövőnek című verskötetében. Tételmondat, kifejez mindent, amiről a könyv szól. A kötet a csontok mélyéből indul, hogy aztán transzcendentális magasságokat járjon be. Nagyon erősen meghatározza a hangját a depresszió és a szorongás, ami manapság már inkább tekinthető létélménynek, mintsem lelki betegségnek. Az önéletrajzi jellegű személyesség, a marginalizált egyén álláspontja több rétegben is feltűnik, például amikor a költő a punkok létjogosultságának kérdését veti fel („Mélyen haragudtunk az elnyomókra, / az ítélkezőkre és a megkülönböztetőkre. A privilegizáltakra.”), vagy amikor az erdélyi származás, a kisebbségi tapasztalat a számunkra is bensőségesen ismert „ide még nem teljesen, de oda már nem” érzéseként merül fel: „erdélyinek erdélyi, de / inkább ponyva”. Az emlékmű a jövőnek minden szótagjában mai kötet. Olyan témákat dolgoz fel, mellyel a 21. század közön...