1972-ben, miközben az Apollo-16 űrhajósai a holdi autókázásra készültek, rangidős műsorvezetőtársunk pedig az anyaméhen kívüli életre, Richard Nixon zöld utat adott az űrrepülőgép-tervnek. A nagyságrendileg százmilliárd dollárt felemésztő emberes Hold-program utáni évtizedre a NASA új célja tehát ez lett: olyan eszközt építeni, amely rakétaként startol el, de repülőgépként tér vissza, egyszerűen, szépen, kifutópályára, anélkül, hogy a fél haditengerészetet kiküldenék az óceánra begyűjteni a vízen hánykolódó kabint a rókázó űrhajósokkal. S ezután a komplexum egyes elemeit, például magát a repülőtestet újra és újra fel lehet majd használni. Úgy tűnt, hogy így olyan rendszeressé tehető majd a forgalom Florida és az alacsony Föld körüli pálya között, hogy egészen olcsó lesz majd feljuttatni kisebb-nagyobb műholdakat. Ezért aztán el is nevezték az eszközt space shuttle-nek azaz űringázónak. Az alacsony ár majd mágnesként vonzza a magáncégeket, ott fognak majd tülekedni távközlési, távérz...