A hajó után vízkék szántás marad,mit hamar ellepnek a sirályok,fehér varjak. Mint a kitartó vágyalakod, felfújja a szélvihara vitorlát s messzire visz. Nézem,bámulom a tengert, elgondolom,mennyire másnak látszol majd ott,ahová az áramlat sodor, s haitt tartanálak, milyenné lennél. *Fájdalom, hajnalban érkezel meg,ne feledhessem, a nap mily fényt ad,milyen éjsötétet a hiánya.Nem múlhatsz el, csakis velem, apróizomgörcs, rángás, sajgó szemüreg.Nem gondolni velük! A nap milyenlesz? Eltérően fogja mondania történetet a fájdalomróls rólam az, aki naplementévela fénybe omlik, vagy, zúgó bogár,megpördül és a sötétbe zuhan. *Az út, melyen megyek, tökéletes.Én, aki rajta haladok, társakéntnem vagyok elhihető. *Mint tűzben a rózsalugas,a mennyek országa leég. *Hogy annyiszor mondta,szép,végül hihető lett.