Fátyol Viola fotográfus a művészetében a saját életéből indul ki: a debreceni gimnáziumi évekből, a nagymamája elvesztéséből és abból, hogy Budapestre költözve a vidéken élő szüleivel egyre ritkábban tudja tartani a kapcsolatot. Noha mindegyik története személyes, az alkotó az emberi élet végességéről, a személyes kapcsolatok fontosságáról és az idő múlásáról fogalmaz meg általános érvényű gondolatokat.