Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Orbánt is túl fogjuk élni

„Még soha nem volt ekkora bajban Orbán, akinek a beszédei a baj sűrűsödésével egyenes arányban durvulnak” – mondta Herényi Károly, akivel a kormányfő, Fidesz-elnök szombati beszédéről beszélgettünk. A durva hangnemen és tartalmon a volt MDF-es politikus szerint nem kell meglepődni, hiszen „Orbánnak ehhez van csak tehetsége, a megoldásokhoz nincs, ő nem más, mint egy kommunikációs karatebajnok”. Kifejezetten örül annak, amit az Európai Bizottság szóvivője mondott a nemzeti konzultációra és a plakátokra, merthogy intelligensen reagáltak, nem dőltek be a propagandakampánynak. A maga részéről nem tart a Huxittól, eleve optimista alkat, s különben is, „túléltünk már sokkal nehezebb időket is, Rákosi sem volt piskóta, Orbánt is túl fogjuk élni” – szögezte le.

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Médiapiac

Gondola