Elegendő volt a vakítóan világító kis fekete készülék, egy fehér falfelület és már “pergett” is a film. Apáink remegő ujjakkal tekerték kockáról kockára a diatekercset, a vetítő fehér izzója szó szerint izzott, bizonyára mindenkinek sikerült megpörkölni egy-két celluloid szalagot a vetítés közben. A befűzés a felnőttek feladata volt, a fókusz beállítást az aprónép is el tudta végezni. Ha pedig végére ért a tekercs, a fénylő falakon megjelentek a gyerek kezek, sebtiben formálva a tréfás árnyjátékot. Retró sorozatunk most ezt a korszakot idézi.