Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Vége a pécsi álmoknak: nem jutottak a legjobb négybe a női kosarasok

Az alapszakasz huszonkét mérkőzése során hatalmasat küzdöttek a pécsi lányok azért, hogy jó pozícióból vághassanak neki a rájátszásnak – többek között legyőzték az Euroliga-címvédő Sopront is, nagy örömet szerezve szurkolóiknak. A megszerzett negyedik hely ugyan semmit sem garantált a folytatást illetően, de a Szekszárd elleni párharcban legalább a pályaelőny Kiss Virágéknál volt. Egészen az első meccs végéig: a Zseljko Djokics által irányított vendégek ugyanis ötpontos győzelmet arattak a Nemzeti Kosárlabda Akadémián. Ez az eredmény nem sok jót ígért a párharc második mérkőzésére, főleg úgy nem, hogy két húzóember, Kiss Virág és Wentzel Nóra is sérüléssel bajlódva vállalta a játékot. Ez pedig, mint most kiderült, túl sok volt a pécsi csapatnak. A szekszárdi bajnokin ugyanis szemernyi esélyes sem volt Jovan Gorec együttesének. Fájó kimondani, ettől még igaz: gyakorlatilag az első negyedben eldőlt minden. A házigazdák ugyanis villámrajtot vettek, percek alatt tíz, majd húsz ponttal v...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Izrael tarkón legyintette Iránt

vasarnap.hu

10perc.hu