Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A Nyugat-Balkán szankcionálása értelmetlen Szijjártó Péter szerint

Kioktatással és szankciókkal nem, kölcsönös tisztelettel viszont igenis lehet eredményeket elérni – írta közösségi oldalán Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere. Szijjártó Péter Bosznia-Hercegovinában, a Milorad Dodikkal közösen tartott megbeszélésben hangsúlyozta: A Nyugat-Balkán békéje és nyugalma kulcsfontosságú hazánk számára, s ezt leginkább a gazdaság fejlődésének elősegítésével lehet fenntartani, ami fontos része a felelősségteljes magyar szomszédságpolitikának. Ennek keretében indult a Boszniai Szerb Köztársaság mezőgazdaságának fejlesztését célzó kormányzati program is, amelynek célja, hogy a helyi termelők magyar eszközöket vásárolhassanak. Ez jó a Boszniai Szerb Köztársaságnak, jó Bosznia-Hercegovinának és jó Magyarországnak is – mutatott rá. Kitért a Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel szembeni esetleges szankciók kérdésére

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu