Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Vasárnap kitört az indonéz Marapi vulkán, többen meghaltak

Több mint 10 ember meghalt vasárnap, amikor a Szumátra nyugati részén lévő, közel 3000 méter magas, Marapi nevű vulkán kitört, és forró hamuval borította be a régiót. A hegyen körülbelül 75 ember tartózkodott a kitörés idejében, ebből eddig 13 túrázó holttestét találták meg, 10 embert továbbra is keresnek a hatóságok, a túlélők közül hárman égési sérüléseket szenvedtek. A helyi hatóságok a második legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki a térségre, a kráter környékét 3 kilométeres körzetben lezárták. Alábbi videón a helyiek felvételei láthatóak a vasárnapi, mindössze 5 percig tartó kitörésről, amelynek során a vulkánból 3 kilométeres füstoszlop emelkedett a levegőbe. A helyi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a 2981 méter magas tűzhányónál hónapok óta megnövekedett aktivitást észleltek, az indonéz vulkanológiai ügynökség pedig 2011 óta havonta küldött leveleket az ország környezetvédelmi minisztériumának a vulkán jelentette veszéllyel kapcsolatban. A szervezet azt javaso...

Femcafe.hu

novekedes.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Médiapiac

Gondola