Ámokfutás Pozsonyban: a tettesek mindent letaroltak, ami csak az útjukba került (FOTÓK)

Ámokfutás Pozsonyban: a tettesek mindent letaroltak, ami csak az útjukba került (FOTÓK) Kulcsár Péter 2026. 03. 19., cs - 08:49 Drámai jelentek játszódtak le a fővárosban szerda este. Autós ámokfutás történt tegnap Pozsonyban, a Kőfaragók terén (Kamenné námestie). A Pluska beszámolója szerint egy gépjármű betonból készült virágtartóknak ütközött, majd a sofőr nem sokkal később a rendőrök elől menekülőre fogta. Minden a helyi szálloda előtt kezdődött: két férfi kijött egy zálogházból, beültek a kocsijukba, és amikor át akartak hajtani a rámpán, az nem nyílt ki. „Eközben a szemtanúk észrevették, hogy a sofőr furcsa manővereket hajt végre a parkolóban. Amikor már a környéken tartózkodó járőrök is realizálták, hogy valami nincs rendben, az illető az utasával együtt elmenekült a helyszínről” – írja a portál. Az autó áttörte a beton virágládákat, amelynek következtében lerepült a lökhárítója. Ezt követően a sofőr áttért a szemközti sávba, ahol egy másik személygépkocsinak ütközött, amiben...

Ámokfutás Pozsonyban: a tettesek mindent letaroltak, ami csak az útjukba került (FOTÓK)

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Új Szó

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!