A Szentlőrinc labdarúgócsapata az előző szezonban kiválóan szerepelt a másodosztályban, ötödik helyen végzett. Ezek után mindenki azt várta, hogy ebben az idényben sem lesz probléma – valahová a középmezőnybe várták a szurkolók a piros-feketéket. Nos, ehhez képest folyamatosan döcög a szekér, ami nem kis meglepetés. Az első tizenkét forduló során tíz pontot szerzett a csapat, s miután kikapott a BVSC-től, elköszöntek Waltner Róbert vezetőedzőtől. A helyére Visinka Ede érkezett, akivel a hátralévő három őszi meccsen nem kaptak ki – igaz, nem is győztek. A tavaszi első körben aztán megtört a jég, a Szentlőrinc hazai pályán 5-3-ra verte a Budafokot, és ekkor úgy tűnt, minden rendben lesz. Azóta azonban hat meccs ment le győzelem nélkül, a lőrinciek emiatt rendre kieső helyen vannak, ezt pedig már nem nézhette tovább tétlenül a vezetőség, ismét edzőt váltott. „Az elmúlt időszak eredményei után klubunk vezetősége Visinka Ede vezetőedzővel egyetértésben úgy döntött, hogy közös megegyezéss...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Pécs Aktuál