Kissé visszaesik a hőmérséklet a hét elején

Kissé visszaesik a hőmérséklet csúcsértéke a hét elején és a borult, felhős, szeles időben nő az eső, zápor esélye is. A hét második felében változóan felhős idő mellett már csak elszórtan lehet eső – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnapi előrejelzéséből. Hétfő délutánig a Tiszántúlon még derült lesz az ég, másutt azonban északnyugat felől magasszintű felhők vonulnak fel, majd meg is vastagszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő jellemzően gyenge zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A csúcshőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz. Kedden északnyugat felől csökken a felhőzet, a Dunántúlon általában napos, gomolyfelhős idő várható, míg keleten erősen felhős ... A Kissé visszaesik a hőmérséklet a hét elején bejegyzés először Szolnokinaplo.hu-én jelent meg.

Kissé visszaesik a hőmérséklet a hét elején

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Szolnoki Napló

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!