Mindkét versenyzőjének lehetőséget adott a Red Bull a bahreini teszt zárónapján arra, hogy a szűk két hét múlva rendezendő Ausztrál Nagydíj előtt még egyszer utoljára beüljön az RB22-es autóba. Délelőtt Isack Hadjar rótta a köröket, szám szerint 59-et teljesített, délután és este Max Verstappen zárta le a tesztprogramot. A holland 65 körig jutott, a legjobb időeredményével a harmadik helyen zárt. Hátránya 1,1 másodperc volt Charles Leclerc-rel szemben. Laurent Mekies csapatfőnök szerint összességében sikerként értékelhetik a tesztsorozatukat. A francia mindenekelőtt az újonc motorgyáruk munkájára büszke. „Az első tesztünk Barcelonában egyfajta megkönnyebbülést és büszkeséget jelentett, főleg amiatt, amit elértünk a legelső motorunkkal. Két hét bahreini teszt után büszkék lehetünk arra, amit elértünk a bejáratott motorgyártók ellen, és a kilenc nap alatt megtett sok körre is, ami figyelemreméltó volt. Ez a gyárban dolgozók kemény munkájának gyümölcse” – dicsérte az embereiket a Red B...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor