Vascsővel estek egymásnak Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Február 3-án (kedden) délután 13 óra körül az egyik elkövető értesítette a rendőröket, hogy rátámadtak nagykanizsai otthonában. Kiderült, hogy a bejelentő találkozott egyik ismerősével és elhívta magához, hogy a köztük lévő konfliktust rendezzék. Azonban már a ház udvarában újra fellángolt a nézeteltérés, és dulakodni kezdtek, amiből verekedés lett. A 32 éves férfi közben egy vascsövet vett a kezébe, és többször megütötte vele 36 éves vendégét, aki ezután nekilökte a szomszéd lakás egyik ablakának, ami kitört. Mindketten könnyű sérülést szenvedtek a bántalmazás következtében. Az egyenruhások elfogták és előállították őket a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt hallgatták ki a férfiakat - tudatta a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)

Vascsővel estek egymásnak Nagykanizsán

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Dél-Zala Press

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!