Két hete derült ki, hogy összesen csaknem 43 millió forint állami támogatást kapott a Radics Béla által létrehozott Tradíciókért Alapítvány. A fővárosi fideszes képviselő alapítványa azonban nem érhető el bejegyzett székhelyén és honlapja sem működik. Ráadásul most fény derült arra is, hogy az állami támogatások egyike sem szerepel az alapítvány beszámolóiban.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → kontroll.hu