A kínaiaknál is olcsóbban gyártana motort a Ford, mégpedig elég érdekes megoldással

A Ford nagy dobásokkal készül 2026-ban. Többek között egy új elektromos motort tervez, amely saját bevallásuk szerint a világ legolcsóbb EV motorja lesz. A hajtásláncot a 2027-ben debütáló pickup-vonaljuk új generációja kapja majd először. Doug Field, a gyártó EV-osztályának vezetője szerint még a kínaiaknál is olcsóbb lesz, pedig az ottani fizetések és erősen automatizált gyártással a nyugati gyártók jó ideje nem tudnak lépést tartani. A motor az egyik alapvető eleme lesz annak az új projektnek, amelyet a Ford Ultimate EV-nek nevezett el, egy platform, amelyet a lehető legtöbb modellen alkalmazni akarnak, ráadásul úgy, hogy ezzel az új járművek ára 30 ezer dollár alá esik. Jim Farley, a Ford CEO-ja azt árulta el, hogy az új pickup hátsókerék-meghajtással lesz elérhető, illetve egy összkerekes, kétmotoros kiadásban is. Előbbi modellek egyetlen motort használnak majd, amely egy permanens-mágnes alapú hajtás lesz, utóbbiak pedig egy indukciós motort is kapnak emellé az első kerekek ha...

A kínaiaknál is olcsóbban gyártana motort a Ford, mégpedig elég érdekes megoldással

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!