A kormány megkötötte a 102. stratégiai együttműködési megállapodását a Rosenberger német vállalattal, ami tovább erősíti a hazai gazdaság stabil, biztonságos alapját az európai hadigazdasági környezetben is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 12-én, hétfőn Jászárokszálláson. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Rosenberger újabb beruházásának átadásán arról számolt be, hogy az elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozó, német tulajdonosi hátterű cég 9,5 milliárd forint értékben bővíti kapacitását nyírbátori, jászárokszállási és jászberényi telephelyén, amihez az állam 1,5 milliárd forint támogatást ad, így biztossá téve számos munkahelyet és elősegítve az exportteljesítmény további erősítését. Aláhúzta, hogy a hazánkban már mintegy ötezer főt foglalkoztató, csúcstechnológiát képviselő és a világpiacon is vezető pozícióban lévő vállalat igen szoros együttműködést alakított ki a magyar felsőoktatási ... A A kormány m...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Szolnoki Napló