Balesetmegelőzés céljából autóroncsokat helyeznek ki az utakra Kulcsár Péter 2025. 12. 28., v - 08:44 A közlekedési minisztérium a vezetés közbeni telefonozás veszélyeire szeretné felhívni a lakosság figyelmét. Az NMS Market Research Slovakia legújabb felmérésből kiderült, hogy az aktív járművezetők nagyjából egyharmada használja vezetés közben a mobiltelefonját. A közlekedési minisztérium a közvélemény-kutatás eredményeire hivatkozva elindította a Nemobiluj! Šoféruj! (Ne telefonálj Vezess!) nevű kampányát, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mobilozás veszélyeire, amelyek akár tragikus kimenetelűek is lehetnek. Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter elmondta, egyfajta vizuális, reklámszerű akcióról van szó. Hozzátette, Kassán, a Moldavská út mellé egy autóroncsot is kiállítottak, amit egy sofőr úgy tört össze, hogy a karambol során telefonozott. A tervek szerint Pozsonyban és Zsolnán is hasonló módon járnak majd el. A felmérésből egyébként azt is megtudhattuk, hogy a...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Új Szó