Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, hanem a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Éles hangvételű kritikát fogalmazott meg Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szemben Szántó Georgina, az államfő volt kommunikációs igazgatója. Szántó egy pénteki közösségi médiás hozzászólásban fakadt ki, nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra hozták az elnök karácsonyi beszédét. Bejegyzésében azt írta: „A jó szó ellenséggé vált, a tenni akarás bűn lett, a jobbító szándékú kritika üldözendővé vált.” Hozzátette: „Engem idén a szeretetet oly nagyon hirdető volt főnököm, a köztársasági elnök gyakorlatilag tönkretett. Innen szép felállni.” A hozzászólást a 444.hu vette észre, majd megkereste Szántót, aki elmondta: nem számított különösebb következményekre, egyszerűen nem tudta és nem akarta tovább magában tartani a történteket. Delegációk, „jószolgálati” utak és pénzköltés A lap arra is rákérdezett, mire gondolt, amikor az államfő „féktelen pénzköltését” bírálta. Szántó szerint elsősorban a külföldi utak delegációinak létszámával volt problémája, amely ellen – saját elmondása szerint – ...

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, hanem a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Egri Ügyek

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!