Opel ünnep az ünnepek előtt: Budapesten átadták az ötszázadik Fronterát tulajdonosának

A kiválasztás fontos kritériumok alapján történt: “Az természetes, hogy a vezető ülésben minden kézre esik, az igazi kérdés mindig az, hogy hogyan férünk el. Előre, a vezetőülésbe beül a család legmagasabb felnőtt tagja, mögé pedig a legmagasabb gyerek és, ha elférnek, csak akkor nézzük a további részleteket! Tehát Kellett, hogy belül tágas legyen ugyanakkor fontos szempont volt az is, hogy az autó kívülről ne legyen túl nagy. A mindennapokon főleg városi és város környéki utakra használjuk, de természetesen időnként hosszabb utakra is megyünk vele” – mondta az 500. Frontera tulajdonosa. Rosta Gergely igazgató az 500. Frontera átadása alkalmából elmondta, hogy december közepéig 832 vevői szerződés köttetett erre a modellre, amelyet az év második felében vezetett be a cég a magyar piacra. Ezek közült 713 volt hibrid és 119 elektromos, ami azt jelenti, hogy a Fronteránál az elektromos meghajtás közel 15 százalékot képvisel. A Frontera jelenleg kétféle hibrid motorral és két különböző ...

Opel ünnep az ünnepek előtt: Budapesten átadták az ötszázadik Fronterát tulajdonosának

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!