Új résztvevő a királyhelmeci Mikulás-kupán Elek Zoltán 2025. 12. 05., p - 12:41 Négy csapat részvételével harmadik alkalommal kerül megrendezésre szombaton (kezdés 11 órakor) Királyhelmecen a Mikulás-kupaként ismertté vált öregfiúk-teremlabdarúgótorna. A megszokott csapatok közül (Debrecen, Bély, Királyhelmec, Békéscsaba) utóbbi helyett ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírgyulaj együttese érkezik a Bodrogköz központjába. Tavaly a királyhelmeciek a másodikok, míg a bélyiek a negyedikek lettek, most mindketten előrébb szeretnének végezni. „Az előző kiírásban a mindent eldöntő mérkőzésen 5:3-ra kikaptunk a debreceniektől. Mindenképpen szeretnénk revansot venni. Jó formában vannak a fiúk és biztató előjelnek számít az is, hogy az utóbbi két, szabadtéren rendezett tornán, tavasszal Bélyben, nyáron pedig Debrecenben is mi emelhettük magasba a győzelemért járó serleget. Nem lebecsülve az ellenfeleket, de úgy gondolom, most is ők lesznek a legkomolyabb kihívóink” – nyilatkozta la...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Új Szó