Feketeöves Szolnok-specialisták mérték össze tudásukat – 15 éves a „Kedvenc Városom Szolnok” vetélkedő

Tizenöt éve indult útjára a szolnoki középiskolások körében a „Kedvenc Városom Szolnok” vetélkedő, amely mára igazi hagyománnyá vált. A december 3-i, szerdai döntő ismét bebizonyította: a rendezvény népszerűsége töretlen, a fiatalok lelkesedése pedig mit sem csökkent az évek során – derült ki Györfi Mihály polgármester Facebook-bejegyzéséből. A városvezető azt írta, büszkeséggel tölti el, hogy létezik egy olyan interaktív vetélkedő-sorozat, amely „a mai kor szellemében tartja életben a lokálpatrióta szemlélet és a fiatalok kapcsolatát”. Mint mondta, a döntő ezúttal is sok érdekességet tárt fel Szolnok történetéről, értékeiről, hagyományairól és híres szülötteiről. Györfi Mihály egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a verseny megszervezésében. „Köszönöm minden szervezőnek, hogy segítettek ennek a nívós vetélkedőnek az összeállításában!” – fogalmazott. A sikeres döntő újabb bizonyíték arra, ... A Feketeöves Szolnok-specialisták mérték össze tudásukat – 15 éves a ...

Feketeöves Szolnok-specialisták mérték össze tudásukat – 15 éves a „Kedvenc Városom Szolnok” vetélkedő

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Szolnoki Napló

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!