Kiemelkedő eredménnyel végzett az Mathias Corvinus Collegium (MCC) diákjaiból álló magyar csapat az idei FIRST Global Challenge nemzetközi robotikaversenyen: a Panamában tartott megmérettetésen Magyarország a 4. helyezett lett a világ 195 részt vevő országa közül. Az MCC azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a FIRST Global Challenge egy olimpiai jellegű nemzetközi robotikai verseny, melyet minden évben más országban rendeznek meg. A csapatok által megépített és programozott robot részt vesz a megmérettetésen, ahol a versenyzők közösen dolgoznak a játék – a bolygónkat érintő legnagyobb kihívások köré épülő – feladatain. A cél, hogy a világ fiataljai tanuljanak egymástól, működjenek együtt, és tehetségüket a globális problémák megoldására fordítsák – jegyezték meg. Kifejtették, hogy a verseny során a magyar csapat 12 meccset játszott, összesen ... A Magyarország a negyedik helyen végzett a nemzetközi robotikai versenyen bejegyzés először Szolnokinaplo.hu-én jelent meg.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Szolnoki Napló