Bakonyi-Tánczos Vera: Öregtemető
Kilépek a csípős őszi szélbe, csalóka ez az október végi időjárás, a szürke napok után egészen mellbevágó a madárcsiripelés és a napfény, de a lépcsőház hűvöse és a wekerlei házakra jellemző régi szag, mint mindig, megnyugtat. Nekivágok a jól ismert utcáknak, itt balra, itt jobbra, minél kevesebbet a hatsávos út mentén, akkor már inkább ez az időben eltévedt tavasz. Hányszor nekiindultam már megkeresni a sírotokat, nem is tudom, miért olyan fontos, hogy ma is arra induljak, miért vágok neki újra és újra ennek a reménytelen vállalkozásnak, végül is szép szimbóluma mindennek, ami van.Az öregtemetőhöz érve elindulok az újonnan kialakított, rendezett, szép kis térköves ösvényeken, ahogy mindig. És ahogy mindig, megint eltévedek. Hamarosan újra az átkozott kapunál állok, most megpróbálok egy másik ösvényt, de ismét ott vagyok a Szabó család sírjánál (emlékük örökké él). Megint nekifutok, és ezúttal sikerül is rátalálnom a régi részhez vezető csapásra, egyre beljebb és beljebb jutok. Itt ...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Népszava