Az őszi politikai szezon beköszöntével az ázsiai országok ismét hallatták hangjukat. Először szeptember elején a Sanghaji Együttműködési Szervezet keretében láthattunk több mint 20 állami vezetőt összejönni a kínai Tianjin városban, ahol többek között Kína, Oroszország és India vezetőinek a találkozója és „barátkozása” miatt aggódott a Nyugat. Majd Pekingben, a II. világháború lezárásának és a fasizmus feletti győzelemnek a 80. évfordulóját ünnepelték katonai parádéval, ugyancsak több mint 20 állam- és kormányfő, többek között Kína, Oroszország és Észak-Korea vezetői jelenlétében. Médiapartnerünk, az Eurázsia Központ írása.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → moszkvater