Az Aston Martin a számok szerint továbbra is a mezőny második felében tartózkodik – legalábbis Fernando Alonso így látja a képet az Amerikai Nagydíj után. A spanyol negyedik lett az első szabadedzésen, a sprintidőmérőn a hatodik rajthelyet szerezte meg, a sprintfutam első kanyarjában azonban benne ragadt a káoszban. A vasárnapi versenyen végül egy 10. helyet hozott haza, miközben csapata szerint a hétvége több, külső körülmény miatt tűnhetett hízelgőbbnek, mint amilyen valójában volt. Alonso szerint Austinban a körülmények szépítették az Aston Martin teljesítményét
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → F1világ