Elhunyt Molnár László, aki kényszerből valósította meg gyermekkori álmát

Elhunyt Molnár László, aki kényszerből valósította meg gyermekkori álmát Juhász Katalin 2025. 10. 22., sze - 10:18 Életének 74. évében, hosszan tartó betegséget követően elhunyt Molnár László, a Pátria Rádió korábbi bemondója, aki verses összeállítások előadójaként, esztrádműsorok vezetőjeként és közreműködőjeként is ismertté vált Dél-Szlovákiában. Molnár László 1951-ben született Pozsonyban, már alapiskolásként szavalóversenyeken indult, majd a Duna utcai iskola Forrás irodalmi színpad lelkes tagja lett. Az 1960-as, 70-es években a Forrás a hazai magyar amatőr színjátszás egyik legjelentősebb műhelyének számított, több ismert előadóművész került ki innen. A sorkatonai szolgálat után Molnár László a pozsonyi Szőttes népművészeti együttes szervezőtitkáraként dolgozott, de a színpad iránti elhivatottsága is megmaradt. Többször sikertelenül próbálkozott bejutni a színművészeti főiskola rendező szakára, majd 1973-tól a Csemadok szakelőadójaként talált új terepet a kultúra szervezésében....

Elhunyt Molnár László, aki kényszerből valósította meg gyermekkori álmát

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Új Szó

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!