Elmarad a Trump–Putyin-találkozó

Donald Trump egyelőre nem készül találkozóra Vlagyimir Putyinnal – írja a BBC egy, nevét elhallgató Fehér Ház-i forrásra hivatkozva. Az amerikai elnök múlt csütörtökön még arról beszélt, hogy két héten belül Budapesten egyeztetne az orosz államfővel az ukrajnai háborúról, és az is felmerült, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz a megbeszélésen. A legfrissebb információk szerint azonban a tervezett békecsúcs elmarad. Ugyanezt az értesülést a Guardian és a Reuters is megerősítette. Eredetileg ezen a héten előkészítő tárgyalást tartott volna az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio, és orosz kollégája, Szergej Lavrov, de a Fehér Ház közlése szerint a két politikus „eredményes” telefonbeszélgetést folytatott, így személyes találkozóra már nem lesz szükség. A tárgyalások elhalasztásának okát nem részletezték. Trump hétfőn arról beszélt, hogy támogatja az ukrajnai konfliktus „befagyasztását” a jelenlegi frontvonalak mentén. „Maradjon minden úgy, ahogy van” – fogalmazott, ut...

Elmarad a Trump–Putyin-találkozó

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Egri Ügyek

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!