Jellemzően felhős, olykor esős, szeles, de az átlagosnál enyhébb idő várható a héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már 20 Celsius-fok körül alakul és szerdától a hajnali fagyok is megszűnnek. Csütörtökön, a nemzeti ünnepen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap az élénk szél mellett – derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi előrejelzéséből. Hétfőn az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható, az ország északkeleti részein a pára és köd feloszlását követően akár estig derült maradhat az idő, csapadék még nem lesz. Az ország nyugati felén többfelé megélénkül, Sopron és a Bakony térségében olykor meg is erősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között várható. Kedden mindenütt erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ... A Felhős, de enyhe idő várható a héten bejegyzés először Szolnokinaplo.hu-én jelent meg.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Szolnoki Napló