A pécsi lányok eddig is sok örömet szereztek szurkolóiknak, hiszen veretlenül menetelnek a szezon során a bajnokságban, emellett az Európa Kupában is begyűjtöttek már egy győzelmet. Ha ez nem lenne elég, még erősödtek is, hiszen visszatért a WNBA-ből Alexa Held, ami nem sok jót ígért a Szekszárdnak. Bár a tolnai csapat is veretlen volt, ezen a meccsen nem volt szemernyi esélye sem. Studer Ágiék nagyon jó első három menetet produkáltak, harminc percnyi játék után 24 ponttal, 65-41-re vezettek, és ezzel el is döntötték a találkozót. Az utolsó felvonást ugyan megnyerték a házigazdák, de ez nem osztott, nem szorzott: Zseljko Djokics együttese 78-67-re győzött, és így továbbra is veretlen. Zseljko Djokics: – Harmincöt percig fegyelmezetten játszottunk, taktikailag támadásban és védekezésben is azt láttam viszont a pályán, amit szerettem volna. Az utolsó öt percben az volt a feladat, hogy ne kapjunk gyors kosarakat, ez nem sikerült. Azonban ezzel sincsen baj, mert így tudunk még hová fejl...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Pécs Aktuál