Erdődi-Juhász Ágnes: Forradalom
Túrta már lyukas csizmában a földet, súrolta kenderkóccal a nagytemplom ólommázas padlóját, cipelte a piacon rikkancs kofák standjának sorfala közt kétrét görnyedve mázsányi súlyát, a verejtékcseppek barnára pettyezték szakadt otthonkáját, segítséget mégsem fogadott el soha, de nem állt még a fogház málló mészkőfalának komor udvarán, akár a megfáradt lidérc, erőtlen kezében úgy lógott a rongyzsebkendő, mint a béke hófehér zászlaja, pedig a terror vicsorgó kutyái már időtlen idők óta rótták az utcákat, kivillanó szemfogaikkal ott voltak minden kapualjban, és miután az utolsó csillagot is rekvirálták, kemencébe vetették a könyveket és körzővel-szögmérővel jelölték ki a kötelező haladási irányt, az éj szénfekete búrája alatt besomolyogtak a fonnyadt répaszagú pincékbe és bemásztak az üvegablakok törött támláján, hogy a libatoll paplanok dúcában reszketőktől álmukban lopják el a gondolatot, mégis úgy nézte a bitófát a galambszínű őrök gyűrűjében, mint meggyötört matuzsálemet, aki hosszú...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Népszava