A MotoGP kategória csapatainak és versenyzőinek hivatalos tesztje keretében megrendezett sajtótájékoztatón az államtitkár úgy fogalmazott, a motorsportnak komoly a társadalmi támogatottsága nemcsak Magyarországon, hanem a közép-kelet-európai régióban is. "Mindemellett fontos kihangsúlyozni azt a hozzáadott értéket, amelyet egy ilyen nemzetközi sportesemény megrendezése jelent, hiszen a versenynapokon hazánkra fókuszál a motoros világ, ez pedig együtt jár azzal is, hogy az idelátogatók a közeli jövőben úticélként akár a Balatont és térségét, akár hazánk más régióit választják" – emelte ki Schmidt Ádám. Hozzátette, reményeik szerint ezeken az eseményeken keresztül még inkább sikerül megszólítani a motorsport iránt érdeklődő fiatalokat, akik közül remélhetőleg többen is ezt a sportágat választják majd. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a felújított Hungaroringen augusztus első hétvégéjén sorra kerülő 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj, illetve a Superbike- és a gyorsaságimotoros-vb megr...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor