Elvitathalan, hogy Orbán Viktor beszéde 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén egy jelentős politikai beszéd volt és egy új hangot hozott a békés átmenet folyamatába – mondta Földes László történész a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Földes László hangsúlyozta: Orbán Viktor tényleg kilépett az akkori konszenzusból, amely a temetést illetően létrejött a még uralkodó kormányzat és az ellenzék között, és sokkal radikálisabb beszédet mondott, mint a többi szereplő. De azt mondani, hogy azért lett a rendszerváltás, mert Orbán Viktor elmondta ezt a beszédet, történészként abszurdnak tartja. Földes László felidézte, a rendszerváltás előfeltétele a Szovjetunió meggyengülése volt, illetve az, hogy ezt Gorbacsov felismerte és ebből levonva a szükséges konzekvenciákat, nem akart tovább irracionálisan működtetni egy világbirodalmat. Ezért már 1986 végén közölte a szocialista országok vezetőivel, hogy a továbbiakban ne számítsanak a Szovjetunió gazdasági segítségére. Ez vo...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Hírklikk