Tényleg ritkán látni olyat, amit a Harkányfürdő SE női kézisei az utóbbi két évben produkáltak. Mezei Róbert edző irányításával a lányok gyakorlatilag végigmasíroztak a Baranya-Somogy Vármegyei bajnokságon: a legutóbbi szezont hibátlanul, vagyis tizennyolc győzelemmel abszolválták (a Hosszúhetényt és a Szentlőrincet megelőzve lettek elsők), az előzőben pedig szintén veretlenek maradtak, de akkor két döntetlen azért becsúszott. – Természetesen nagyon büszkék vagyunk ezekre az eredményekre, főleg azért, mert ez egy új csapat, tavalyelőtt indult először a felnőtt megyebajnokságban – mondta lapunknak Molnár Antal szakosztályvezető. – Az eredeti célunk az volt, hogy a saját utánpótlásunkból „kiöregedő” tizenéves lányoknak versenyzési lehetőséget biztosítsunk. Ez sikerült, ugyanakkor eközben sokan csatlakoztak még a csapathoz, sok jó játékos érkezett, így már tényleg sokszínű a társaság: vannak harkányiak, siklósiak, van beremendi, mohácsi, villányi, kozármislenyi, bólyi és pécsi lány is....
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Pécs Aktuál