Takáč: Jövő héten kezdődik a gazdaságok kárpótlása a száj- és körömfájás miatt Kulcsár Péter 2025. 06. 19., cs - 11:55 Jövő héten kezdődik a száj- és körömfájás által sújtott gazdaságok kárpótlása – jelentette ki a kormány szerdai ülése után Richard Takáč (Smer) földművelési és vidékfejlesztési miniszter. „Jövő héten pályázatot írunk ki a Vidékfejlesztési programban, hogy az érintett gazdaságok kárpótlásért jelentkezhessenek az új tenyészállatok megvásárlási költségei, illetve a fertőtlenítés költségeiért” – mondta Takáč. „Többféle kárpótlási mechanizmus is van, egyrészt a gazdaságok biztosítva voltak, továbbá a Vidékfejlesztési programban kiírt pályázat, valamint az állami támogatási rendszer, amelyben szintén önálló keret lett elkülönítve erre” – tette hozzá. Azt is hangsúlyozta, eddig nem volt megfelelő a biológiai biztonság, különösen a szarvasmarha-tenyésztésnél. „Ezen változtatni kell. A sertéstenyésztésnél teljesen más a helyzet” – tette hozzá az agrárminiszter.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Új Szó