A Quacquarelli Symonds (QS) szakemberei 2004 óta állítják össze évente a világ egyetemi rangsorát, összesen kilenc szempont alapján összevetve az egyetemeket. A rangsor elkészítésekor idén csaknem 8500 felsőoktatási intézmény adatait vizsgálták, és közülük 1501 egyetemet tartottak érdemesnek a végső rangsorra kerülésre. Miseta Attila, a PTE rektora a legfrissebb nemzetközi rangsor kapcsán elmondta: Az mindenképpen pozitív, hogy a cég által vizsgált kilenc szempont közül pontszámban valamennyi esetében előrelépett tavalyhoz képest a PTE. Annak is örülök, hogy két kategóriában is a legerősebbnek bizonyult egyetemünk a hazai mezőnyben, ráadásul két meghatározó, számunkra kiemelten fontos indikátorban – értékelt a rektor. A Pécsi Tudományegyetem egyébként több területen is jelentős mértékben előrelépett a tavalyi adatokhoz képest: a hírnevet mérő két különböző mutatóban, a nemzetköziesítés mutatójában, valamint a fenntarthatóság területén.
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Pécs Aktuál