„Nagyon jó volt a Mecsekben versenyezni, az autónkat megfelelően felkészítettük, a teszten finomítottunk a beállításokon is, hogy minél többet tudjunk kihozni a Skodából az aszfaltos pályákon. Úgy érezzük, hogy első nap gyorsan tudtunk menni, élveztük a versenyzést Német Gabiékkal, akikkel szinte végig fej-fej mellett haladtunk” – kezdi Frici. „Élvezetes hétvégén vagyunk túl, úgy érzem, mindent beleadtunk. A szombati 6 gyorsaságit követően 3,5 másodperccel vezettünk Német Gabiék előtt, a hegyi pályán pedig kifejezetten jó érzés volt ezúttal lefelé versenyezni. Ezen a szakaszon mai napig én tartom a pályacsúcsot a gyorsasági szakágban, és most is mindkétszer mi futottuk itt a leggyorsabb időt a kategóriában. A vasárnap jól indult, a 8. gyorsaságinál még 3,8 másodperccel vezettünk Német Gabiék előtt, a 9. szakaszon azonban egy lassítóérintésnek köszönhetően 10 másodperces időbüntetést kaptunk, ami miatt hátrányba kerültünk. A következő gyorsaságikat ugyan megnyertük, de az eredményt m...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor