A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk: Interjút adott lapunknak Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere elmondta, miképp sikerült megmenteni az NB II-be visszacsúszó, majd tulajdonos nélkül maradó Fehérvár FC-t. Ám azt sem titkolta: „Az önkormányzat nem tud szakmai, illetve pénzügyi befektető sem lenni, hanem átmeneti stabilitást képes biztosítani ahhoz, hogy a másodosztályban a csapat el tudjon indulni, az ehhez szükséges keret össze tudjon állni, a sportszakma tudja végezni a dolgát, hogy az utánpótlás, ami mégiscsak több mint 450 fiatalt, illetve gyermeket foglalkoztat, tudjon működni, és közben pedig tudjuk keresni az új befektetőket és tulajdonost vagy tulajdonosjelölteket.”
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Nemzetisport