Az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból



Az Országgyűlés elfogadta a javaslatot, amely szerint Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) - foglalta össze a 24.hu. A döntés 134 igen, 37 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett született meg. A kilépéshez szükséges még az ENSZ főtitkárának írt hivatalos értesítés is, amelynek kézhezvételétől számított egy év múlva lép életbe a döntés. A bírósághoz való csatlakozást még 2001-ben, az első Orbán-kormány idején hagyta jóvá a parlament. Az ügy előzménye, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze 2023 májusában elfogatóparancs kiadását kérte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant védelmi miniszter, valamint a palesztin Hamász három vezetője ellen, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények gyanúja miatt. Az ICC végül 2024 novemberében adta ki az elfogatóparancsot Netanjahu ellen, akit Orbán Viktor még aznap meghívott Magyarországra. Netanjahu 2025 márciusi budapesti látogatása során a magyar kormány bejelentette, hogy kilép az ICC-ből, amely elsősor...

Az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Egri Ügyek

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!