Badacsonyi Ágnes: A csend felhasítása
Fáradt vagyok,fényben is hideg arcú;nincs mit mondanomaz unalmas élőknek.A napok fodrozódnak,gúzsba kötve hajlonganak,a megszokást ürítik.Rovátkák, amik semmikedvezőt nem jelentenek.Kupeceknek ínyenc ízeket,ordenáré életigenlést,bekebelezést, bekebelezést– fűszerként csipetnyiéletveszélyes fenyegetést.A levegőben itt is, ott isminket vizslatnak a halottak.Messziről fiatal férfiaknak látszanak.Megesik, hogy nőknek.Ritkán nagyobb gyerekeknek.Várják, a hátha eljön-e.Szemüregük árka mélyül,ahogy kivérezve térdre esikaz önimádóktól delejezett világ.A névtelenek gyülekeznek.Ötletelnek, emlékeznek, fákhozdörzsölik éteri szenvedéseiket.Olyan hangot adnak, minthártyaként rezgő fólia a szélben.Hozzám sűrűn járnak.Nem füstölöm ki őketsem citromfűvel,sem rozmaringolajjal,hagyom, dörzsöljék csak falaimhozviszkető, foszló hátukat.Kérdezgetem is őket– jó vendéglátó vagyok.Visszhang, visszhang.Egyre dühödtebben zizegő fólia.Néha kiállok az ajtóm elémegnézni, más is hallja-e,mert a tér egyre szűkül,...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Népszava