Majd fél órán át tartott, de sikeresen kiszabadították a teherautót a Móra parki szökőkútból – írta Szeged város önkormányzati portálja. Az akciót élőben is közvetítete a szeged.hu. A mentőakció után Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a portálnak elmondta, az első szemle alapján három-négy szivattyú biztosan sérült ott, ahol beszakadt a szökőkút. A díszburkolatot tartó talpakat lesz a legnehezebb pótolni, szerencsére maga burkolat nem tört nagyon össze. Ahhoz viszont, hogy kiderüljön, mekkora a kár, a szökőkutat oldalt is meg kell bontani. A Stefánia felőli oldalon, ahol a teherautó ráhajtott a szökőkútra, elmozdultak a fúgák és így a kövek is, megrepedhettek a fúvókák. A sérült szökőkútrészt körbekerítették, a lehető leghamarabb helyreállítja a Móra parki szökőkutat a Környezetgazdálkodás. A beszakadt teherautóról korábban itt írtunk. - Hibázni lehet, a sofőr ostobaságát megértjük, cége felelősségbiztosításának azonban fedeznie kell a...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Autoszektor