A 2025-ös jubileumi szentévben a Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométeres útszakaszt május 10-én mintegy 600-700 zarándok, fiatalok és idősek tették meg. A zarándoklat vezetője Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, aki az idei évben az „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek." (Jn 15,5) mottóval az egyházközségek közösségeinek megújulásáért ajánlotta fel a zarándoklatot, mely ezúttal is a főpásztori áldással vette kezdetét. A Pécsi Egyházmegye alapításának ezeréves évfordulójára emlékezve 2009-ben szervezték meg először azt a zarándoklatot, melynek úticélja azóta is minden évben Máriagyűd, Magyarország kiemelt jelentőségű Mária-kegyhelye. A gyalogos zarándokok reggel hét órakor gyülekeztek Pécs határában, majd indultak el az 58-as úton a Tenkes-hegy Fehér Asszonyához - ahogy a...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Mohácsi Újság