Több olvasónk is jelezte szerkesztőségünknek, hogy a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház reumatológiai osztályán, előzetes tájékoztatás nélkül, jelentősen megemelkedtek a gyógyfürdőkezelések térítési díjai. Az eddig megszokott 990 forintos összeg helyett mostantól 2500 forintot kell fizetni ugyanazért a szolgáltatásért – ez több mint 150%-os emelést jelent. A hirtelen változás sok betegnél értetlenséget váltott ki, különösen azoknál, akik hosszabb távú kezelésekre járnak, és eddig a korábbi árakhoz igazították kiadásaikat. Megkeresésünkre a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Stankovics Éva közölte: valóban történt díjemelés, amely az elmúlt közel 13 év változatlan díjai után vált elkerülhetetlenné. A gyógyfürdő-szolgáltatások térítési díjai 2012. július 1. óta nem változtak, az elmúlt évtized gazdasági változásai – többek között az infláció és a fenntartási költségek emelkedése – azonban szükségessé tették az árak módosítását. Hangsúlyozta: az összeg nem egyetlen szolgáltatás...
Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Egri Ügyek