Hoppál Péter és Bánki Erik milliókkal támogatta a Fideszt



Megjelent a Hivatalos Értesítőben a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 2024. évi pénzügyi kimutatása. Ebből az derül ki, hogy a párt 6,8 milliárd forintos bevételéből kerekítve 319 millió volt a tagdíj (tehát nem egészen 5 százalék), egymilliárd a központi költségvetésből származó támogatás és 4,6 milliárd a párt országgyűlési képviselőcsoportjának nyújtott állami támogatás. A 760 millió forint összegű egyéni támogatásokból 131 millió volt félmillió forintnál nagyobb, ezek befizetőinek nevét a törvény szerint közzé kell tenni. A 75 fős névsorban nem csak politikusok és más ismert közéleti személyek találhatók meg. Az ismert baranyai politikusok közül Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke 3 millió forinttal, Hoppál Péter volt államtitkár, kormánybiztos 4 millióval támogatta a pártot. A 7,3 milliárd forint kiadás – amely tehát csaknem félmilliárddal több volt, mint a bevétel – túlnyomó részét politikai tevékenységre (4,7 milliárd) és működési költségekre (2,5 milli...

Hoppál Péter és Bánki Erik milliókkal támogatta a Fideszt

Hamarosan átirányítunk a teljes cikkhez → Pécs Aktuál

Ha nem irányítanánk át automatikusan, kattints ide!